Hagyományos oktatási tevékenységünknek 2021-ben a koronavírus-járvány és a homofób és transzfób törvény visszatartó hatása okozta kihívásokkal kellett szembenéznie. Számos programot, képzést, tréninget kellett online megtartanunk, de ami kezdetben kényszer volt, abból hamarosan előnyt kovácsoltunk. Képzéseinket az élővel azonos színvonalon és hangulatban tartottuk meg az ország számos pontjáról, sőt a határokon túlról is "érkező" résztvevőinknek.
A homofób és transzfób törvénnyel kapcsolatos állásfoglalásunk önkéntes képzőinkkel egyetértésben született, akik továbbra is nagy lelkesedéssel tesznek eleget az iskolai meghívásoknak, így az évben országszerte 1321 diákkal tudtunk találkozni emberi jogi foglalkozásainkon. Bár a legtöbb órát Budapesten és Pest megyében tartottuk, az elért diákok több mint 40%-a más megyékből került ki.
Önkénteseink csapata egy pécsi és egy budapesti képzés 15 résztvevőjével bővült szeptemberben. Többségük azonnal bekapcsolódott a tevékenységeinkbe, foglalkozásokat tartottak és részt vettek a képzői találkozókon és a ráképzéseken.
A hagyományos tevékenységeink mellett továbbvittük több 2020-ban elindított programunkat és új területeken is kipróbáltuk magunkat. Tovább építettük például a tanárokkal és fiatalokkal foglalkozó szakemberekkel való együttműködésünket: 14 (6 online és 8 élő) kétnapos módszertani továbbképzést tartottunk összesen 144 résztvevőnek. Emellett 75 tanárnak mutattuk meg bullying-óránkat, hogy saját csoportjaikban, osztályaikban tudják azt megtartani.
Rendszeressé tettük módszertani hírlevelünket, és hónapról hónapra egyre több feliratkozóval osztjuk meg legfrissebb oktatási híreinket és eseményeinket. Decemberi hírlevelünkkel már 419 magyarországi pedagógust, szociális munkást és oktatás iránt érdeklődő embert értünk el.
Tematikus podcastunk vendégeivel havonta dolgoztunk fel egy-egy aktuális vagy izgalmas oktatással kapcsolatos kérdést. Fülöp Judittal a motiválásról és a versengésről, Perlusz Andreával az inkluzív nevelés előnyeiről, Kegye Adéllal és Kende Ágnessel pedig az iskola szegregációról beszélgettünk, de a vendégünk volt többek között Nahalka István, Lannert Judit és Boldizsár Ildikó is.
Három módszertani kiadványunk készült el az év során: tavasszal A mesék közelebb hoznak minket egymáshoz című összeállítás, amely a 2020-as Mesés emberi jogaid videósorozatunk történeteihez kínál feldolgozó gyakorlatokat pedagógusok és szülők részére. Nyáron készültünk el az emberi jogi dialógus módszerét bemutató füzetünkkel, az év végén pedig módszertani füzetet írtunk a Levélíró Maraton eseteihez összeállított foglalkozásokból.
Emellett júliusban elkészítettük első saját e-learningünket a Budapest Pride-ra, amellyel azóta közel 500-an tanultak az LMBTQI alapfogalmakról és jogokról, valamint az azokért való kiállás fontosságáról. Az első kurzus tapasztalatait a Lépéselőny projektünk keretében készített e-learning elkészítésekor hasznosítottuk.
Júliusban az Amnesty mobilizációs csapatával összefogva rendeztük meg az első Nagy Nyári Kompasz képzésünket. A képzés során 23 tanár, szociális munkás, képző és aktivista szerzett tudást és tapasztalatot a szervezetünkben használt modellek használatában, kampánytémáinkban. A résztvevők hosszabbtávú, emberi jogi módszertanra alapuló projekteket dolgoztak ki, amelyeket a következő hónapokban országszerte meg is valósítottak. A képzésen megtervezett Nép Neme programsorozat a homofób és transzfób propagandatörvény hatásait vette górcső alá. Az aktivistáink által szervezett és vezetett kerekasztal-beszélgetéseken szeptemberben szakértők és érintettek beszélgettek a közelgő népszavazásról, októberben a magyar LMBTQI közösség kelet-európai helyzetét vizsgálták, a novemberi záróeseményen pedig a törvény szivárványcsaládokra és diákokra gyakorolt hatásait elemezték.
Februárban rekordszámú, 108 résztvevővel indult el az Összpont, emberi jogi diákversenyünk, amelynek során középiskolások mélyíthetik el, és tehetik próbára emberi jogi tudásukat és készségeiket. A verseny ezúttal öt témát fogott át, így a résztvevők a jogállam, a nemek közti egyenlőség, az oktatás, a diszkrimináció és a gyermekjogok területével ismerkedhettek meg közelebbről, és dolgozhattak ki saját projekteket. Míg a csapatok az első fordulóban írásbeli feladványokat oldottak meg, a második körben az előbbi témákban indított petícióikkal kampányoltak, és szereztek összesen több mint 15.000 támogatót ügyeikhez. A döntőben a csapatok egy projektterven dolgoztak, amelyből végül kettő meg is valósult a támogatásunkkal. Az egyik csapat így rendezett workshopot a nemek közti egyenlőségről Pécsett, illetve ennek köszönhetően valósult meg az inkluzív családokat bemutató rajzverseny is. Az erre beérkezett legjobb pályamunkák Budapest-szerte láthatók voltak matricákra nyomtatva.
2021-ben is megtartottuk éves emberi jogi ifjúsági táborunkat, amely során 23 középiskolás tanult együtt az emberi jogokról, és arról, hogy miként tudnak fellépni a védelmük érdekében. Az idei tábor azt a célt tűzte ki, hogy közelebb hozza egymáshoz az emberi jogok iránt érdeklődő fiatalokat, és olyan tudással és készségekkel ruházza fel őket, amelyek segítségével kiállhatnak számukra fontos emberi jogi ügyek mellett. A résztvevők kisebb csoportokban az Amnesty mentorainak támogatásával projektterveket dolgoztak ki jogállam, nemek közti egyenlőség és LMBTQI-jogok témákban.
A fotót Mihály László készítette.