Az Amnesty International európai aktivistáinak éves találkozója összeköti a különböző szekciók ifjú aktivistáit és a számukra fontos ügyeket. Az eseménynek hála a magyar Amnesty szekció különös figyelmet kapott, nemcsak mint szervező és résztvevő ország, hanem mint a workshopok és a beszélgetés egyik főszereplője is. Az egyhetes program alatt 17 különböző ország aktivistái osztották meg tapasztalataikat egymással olyan témákban, mint a gyengülő demokrácia, a menekültek jogai vagy az antirasszizmus. A közösen töltött idő eredménye egy fiatalokból álló erős, Európára kiterjedő hálózat – a részt vevő aktivisták azóta is találkoznak néhány hetente.

A European Youth Meeting idén Orfűn volt, először adta Magyarország a helyszínét az amnestys aktivistáknak minden évben megrendezett találkozónak. 17 országból jött el 34 aktivista, akiknek hétfős nemzetközi csapat szervezett programot. Az EYM nem csak nagyon jó hangulatban telt, de a szakmai programok is nagy sikernek örvendtek. A majdnem egyhetes „tábor” reggeltől estig tele volt workshopokkal, fő témája pedig a Gyengülő demokráciák voltak – ezt járták körül különböző perspektívákból a résztvevők. A workshopok között volt fogyatékkal élő emberek jogaival, antirasszizmussal és a menekültek jogaival, illetve a szűkülő magyar civil szférával foglalkozó is, de szintén volt szó például az aktivisták jóllétéről. A tematikus megközelítések felől a hét folyamán egyre inkább a tudásmegosztás, jó gyakorlatok megosztása, és a közös akciótervezés felé közeledtek a programok. Az aktivisták az utolsó napon a “Jövő – maradjunk együtt” c. foglalkozáson nem egyszerűen egy közös akciót terveztek meg, hanem abban maradtak, hogy havi rendszerességű találkozókon fognak ezentúl arról beszélgetni, hogy mit tehetnének együtt. 

Fontos volt az az aktivista akció is, amit a résztvevők Pécsett valósítottak meg. Az EYM előtti héten derült ki, hogy Bulgáriában bevezették az LMBTQ "propaganda" ellenes törvényt, ezért a szervezők felvették a programba a bolgár Amnesty képviselőjének előadását, és szolidaritási akcióba kezdtek a vendégeskedő aktivistákkal. A Lisszabontól Oslóig és Genttől Varsóig rengeteg településről származó aktivista lelkesen vonódott be az akcióba. 

Pécs városa is tetszett a vendégeknek, akik az orfűi tanyát és még a túrórudit is nagyon kedvelték. 

Olvassátok el a résztvevő magyar aktivisták beszámolóját találkozóról! 

Zsófi (pécsi aktivista és gyakornok): 

Amikor először megérkeztem az EYM-re, nagyon meg voltam szeppenve. Pár hónapja vagyok folyamatosan önkéntes az Amnestynél és összesen 4 nappal az esemény előtt lettem gyakornok. Azt hittem, itt mindenki nagyon tanult és gyakorlott lesz, és én nem fogok tudni semmit hozzáadni a beszélgetéshez. 

Aztán eljött az első gyengülő demokráciás beszélgetés. Rájöttem, hogy mint nekem, nekik is van sok tanulnivalójuk. Tudtam beszélni a magyar helyzetről, és ők is a sajátjukról, és valódi információcsere alakult ki. Ezután már sokkal nyugodtabban álltam az eseményhez. 

A kedvenc napom a szerda volt, az akkori programok miatt. Amikor arra került a sor, hogy saját molinót készítsek, aggódtam, hogy nem lesz jó ötletem, de megütött az ihlet szikrája és sikerült valami olyat csinálnom, amire végül nagyon büszke voltam. 

Ha össze kéne foglalnom a hetet egy szóban, azt tudnám mondani, hogy információdús volt. Annyi különböző témáról volt szó, de mégis mindegyik összefüggött a többivel. 

Mariann (gyakornok és a szervezőcsapat tagja): 

Gyakornokként kezdtem, szervezőként végeztem! 

Amikor áprilisban megkezdtem a gyakornoki pozíciómat az Amnestynél még nem is sejtettem, hogy mit vállaltam be, ugyanis a EYM projekthez akkor csatlakoztam, amikor még nem is tudtuk, hol lesz a helyszíne. Abból indultam ki, hogy majd gyakornokként hozom a kávét, jegyzetelek a megbeszélések alatt és e-maileket írok, amire senki soha nem fog válaszolni; ez valamennyire meg is történt… 

Az elején nagyon távolinak éreztem magamtól az egész projektet, hiszen körülöttem  csak olyanok voltak, akik már vagy részt vettek egy korábbi EYM-en, vagy már rendeztek ilyen eseményt. Szerencsére a szervezőcsapat rögtön befogadott köreibe, és így tényleg részese lehettem az EYM-nek a megálmodásától és létrehozásáig. A résztvevők listájától, a transzferen keresztül, a rendezvény napirendjéig, mindenhez volt hozzáférésem.  A május végi nagy tervezés után csak pár logisztikai dolgot kellett elintézni, és pár elképzelést kellett tervvé alakítani, így a projekt praktikus része inkább augusztus végére és szeptember elejére maradt. 

Amikor szeptemberben már csak napok választottak el engem az EYM-től, éreztem, hogy ez a projekt a szívügyemmé vált, mindent meg akartam tenni annak érdekében, hogy az összes résztvevő a lehető legjobb élménnyel távozzon. Lehet, hogy erre párszor túlságosan is rágörcsöltem, de amint megkezdődött az EYM, éreztem, hogy ez a görcs lassan feloldódik és én is elkezdhettem élvezni az eseményt.  

A napjaim nagy részét azzal töltöttem, hogy a résztvevők kérdéseire válaszoltam, az étkezéseket rendeztem, és szabadidős programokat terveztem: ettől úgy éreztem magam, mint egy háttérben motoszkáló ember, aki húzogatja a szálakat, hogy minden úgy menjen, ahogyan szeretné.  

Sokszor gondolkodtam azon, hogy miért nem ülök be és veszek részt egy előadáson, de valahogyan az aktív hallgatózásban több örömet leltem. Legszívesebben a személyes beszámolókat hallgattam, mert az volt az érzésem, hogy mindenki beengedett a saját kis világába, megismerhettem félelmeit, vágyait és terveit. Csodálatos volt egy olyan közösségnek a részese lenni, aki szavak nélkül is megért.  Háttéremberként szerettem ide-oda rohangálni, kérdésekre válaszolni és olyan kisebb projektekben részt venni, mint a büféasztal fenntartása. Így éreztem magam hasznosnak, mert úgy képzeltem, hogy ezek a kis dolgok teszik naggyá ezt a találkozót.  

Amikor eljött a búcsúzás napja, akkor éreztem tényleg magaménak az EYM-et, mert akkor láttam, hogy sikerrel zárult mindaz, amit szerveztem és tettem több hónap alatt.