Azért tartottuk fontosnak, hogy megírjuk ezt a petíciót és részt vegyünk ezen a versenyen, mert mindkettőnket érdekelnek a társadalmi és emberi jogi problémák, ami mellett nem csak szóban akartunk kiállni, hanem tettekkel is bizonyítani kitartásunkat az ügyünk mellett.
Most a fókuszt a szexuális felvilágosításon belül is, a fogamzásgátlásra és az arról való edukációra helyeztük. Sokszor hallottad már, hogy a nők felelőssége a tabletta szedése, hogy a férfiaknak ne legyen kényelmetlen? Vagy a témáról a kortársakkal való beszélgetés során, tapasztaltad, hogy a gumióvszeren és a ,,bogyókon” kívül nem feltétlen ismernek más védekezési módszert? Mert mi igen!!
De volt lehetőséged hallani és megérteni a szükséges információkat az iskolában? Mert nekünk sem!!
Ezért tartjuk fontosnak és aktuálisnak ezt a témát, és szeretnénk is tenni azért, hogy a fiatalok az iskolából kikerülve, a megfelelő tudás fényében, a legjobb döntéseket tudják meghozni. Valamint, célunk, hogy ne féljenek beszélni és segítséget kérni ezekben a kérdésekben, azaz kezdjük el normalizálni azt, hogy a fogamzásgátlás nem egy tabu téma!
Csatlakozz hozzánk, ha szerinted is fontos az ügyünk, és egy aláírással/megosztással (ha tudod) támogasd a petíciónkat!!
Előre is köszönjük!!:)