Mi az a három legfontosabb dolog, amit érdemes tudni rólad?
Gyerekkorom óta foglalkoztat az a gondolat, hogy hogyan tanulunk, mitől függ, hogy valami könnyebben megy, valami nehezebben? Emlékszem, hogy ültem a suliban, hallgattuk a tanárt, és azon gondolkodtam, hogy vajon tényleg ez a tanulás? Később rájöttem, hogy minden, de tényleg minden tanulás, ami történik velünk. Tanárként, gyógypedagógusként az érdekelt, hogy milyen módszerekkel tudom segíteni a gyerekek fejlődését. A kulcs a „hogyan” és nem a „mit”! Szóval, egész életemben a tanulás és később a tudás építése, a tanítás állt érdeklődésem központjában. Az utóbbi években pedig az érdekelt a legjobban, hogy hogyan lehet úgy felépíteni egy tananyagot, hogy az önállóan, online, bárhonnan, bárki számára hatékonyan elvégezhető lehessen. Ez nem tudom hány legfontosabb dolog volt, legyen három. 😊
Miért szerettél volna csatlakozni az Amnestyhez?
Az Amnesty olyan témákat vállal fel, amire kevés idő jut a közoktatásban, például a jogállamiság, a nemek közötti egyenlőség, az LMBTQI közösségek védelme, a digitális biztonság. Minden társadalmi diskurzus hasznos ebben a témában, az Amnesty programjai pedig segítenek abban, hogy ezek a párbeszédek elinduljanak, fejlődjenek. Örülök, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy részt vegyek ebben a munkában.
Mik a legfontosabb feladataid és mi lesz a legnagyobb kihívás számodra?
A fő feladatom, hogy részt vegyek e-learning tananyagok megalkotásában, koordináljam az e-learning projektek körüli munkát. Egy online kurzus létrejöttéhez sok ember együttes munkája szükséges, a legnagyobb kihívást valószínűleg ez fogja jelenteni.
Szerinted miért hasznosak az e-learningek? Kiknek ajánlod őket?
Az online kurzusok nagyon jók arra, hogy alapinformációkat tudjunk meg a minket érdeklő témákban, vagy éppen elmélyüljünk egy témában. Egy e-learning kurzus elkészítésénél figyelünk arra, hogy érvényes, megbízható és érdekes információkat adjunk át, sokszor vizuális ábrákkal, videókkal, amik a legjobban segítik a megértést. Legtöbbször beépített interaktív feladatok is vannak. Az Amnestyben sok 20-60-90 perces kurzust tervezünk, tehát viszonylag rövid idő alatt egy csomó mindent megtudhattok majd a Titeket érdeklő témákról.
Van lehetőség bekapcsolódni az általad vezetett projektekbe? Hogyan?
Figyeld az Amnesty Akadámiát és végezz el néhány online kurzust. Adj visszajelzést – töltsd ki a kérdőívet, amit a tananyag végén találsz – hogy egyre jobb online képzéseket tudjunk fejleszteni!