Az Amnesty Akadémián elérhető ingyenes kurzusok kiválóan alkalmazhatóak a távoktatásban is, hiszen az online kurzus önállóan végezhető, és így csak a közös feldolgozás marad a közös digitális órára. A módszer több szempontból hatásos: a tanulás saját tempóban történik, a diákok akár többször is átismételhetik a tanultakat mielőtt lemérik tudásukat, nincs időnyomás és csoportnyomás a tanulási ciklus ezen fázisa alatt, majd, amikor a tanultakat gyakorolják, az ismereteiket a mindennapi élet történéseihez kötik, akkor ott a csoport, akivel mindent át lehet beszélni különböző gyakorlatok és projektfeladatok segítségével.
BEVEZETÉS AZ EMBERI JOGOKBA
Ezen a 90 perces interaktív kurzuson jobban megismerheted az emberi jogokat. A képzés végére:
- El tudod magyarázni, hogy hogyan kapcsolódnak az emberi jogok a mindennapi életedhez.
- Érvelni tudsz majd az emberi jogokért való kiállás fontossága mellett.
- Meg fogod tudni különböztetni, milyen szerepeket játszanak a különböző kulcsszereplők az emberi jogok érvényre juttatásában.
- Ki fogsz tudni alakítani a saját szerepedet az emberi jogok védelmében és érvényesítésében.
- Fel fogod tudni hívni és ösztönözni tudsz majd másokat arra, hogy álljanak ki az emberi jogokért.
- Fel fogod tudni mérni és csökkenteni tudod a kockázatot, amelyek az emberi jogokért való kiállással járnak.
EMBERI JOGOK A MUNKAHELYEN
A 60 perces interaktív kurzus célja, hogy megismertesse a cégek képviselőivel, vezetőivel és HR-szakembereivel a munkáltatók feladatait az emberi jogok védelme területén. Ezenkívül hozzájárul a vállalati kultúra formálásához is, ha a munkavállalók minél szélesebb köre is elvégezi a tréninget.
Az egyes modulok során jobban megértheted, hogy
- mik azok az emberi jogok, mi a szerepük a munkáltatók és a munkavállalók viszonyában,
- mik azok a védett tulajdonságok, és hogyan kapcsolódnak a munkaerőpiachoz,
- milyen kötelezettségei vannak a munkáltatóknak az alapvető jogok biztosítására,
- hogyan biztosíthatja a munkáltató az egyenlő bánásmódot és az esélyegyenlőséget minden munkavállalója számára,
- miért érdemes az emberi jogokat figyelembe vevő, befogadó közeget létrehozni a munkahelyeken,
- milyen konkrét feladatokkal jár ez, és milyen jó gyakorlatokat ismerünk.
Ismertetünk továbbá olyan európai uniós irányelveket is, amelyeknek a tagállamokban működő vállalatoknak meg kell felelniük.
BEFOGADÓ ISKOLÁK
A 90 perces interaktív kurzust azért készítettük el, hogy minél több fiatal ismerje meg a szexuális és nemi kisebbségekkel kapcsolatos alapvető információkat, és fel tudjanak lépni azért, hogy a környezetük minél befogadóbb legyen.
A kurzus elvégzése után már te is:
- tudni fogod, hogyan tudsz hozzájárulni egy olyan biztonságos iskolai légkörhöz, ahol te és társaid is önmagatok lehettek, akkor is, ha valamilyen, például szexuális és nemi kisebbségi csoport tagjai vagytok;
- tudni fogod, milyen típusai vannak a bullyingnak (vagyis az iskolai zaklatásnak), és hogyan tudsz fellépni ezek ellen;
- olyan szemlélet birtokában leszel, ami segíti a saját fejlődésed, és ehhez teret ad másoknak is.