Minket az elvek hoztak össze. Egy ifjúsági szervezetben találkoztunk, ahol hamarosan jó barátok is lettünk. Azért jelentkeztünk ebbe a versenybe, mert szeretnénk tanulni és még több olyan fiatalt megismerni, akiket érdekelnek az emberi jogok. Sokan megkérdezték tőlünk, hogy miért pont az lett az ügyünk, hogy legyen vegán opció az iskolai menzákon, pedig a csapat nem minden tagja vegán. Azt gondoljuk, nem csak akkor kell kiállni az emberi jogokért ha minket is érint. Egyébként a csapat nem vegán tagjai is úgy gondolják, hogy érinti őket ez az ügy, ugyanis nem tudnak a vegán osztálytársaikkal együtt étkezni az iskolában. Azt is gondoljuk, csak összefogással lehet elérni változást, amiben számítunk rád is. Ha egyetértesz velünk és szeretnél segíteni, írd alá a petíciónkat! Ezzel te is segíted azt a több ezer Vegán diákot akik egyenlőre nem tudnak az iskolai menzán étkezni!
Haga Gergely vagyok. Azért vagyok motivált ebben, mert engem napi szinten is érint a vegán ételek hiánya a menzáról.
Putz András vagyok és az motivál ebben, hogy minél több lehetőséget tudjunk nyújtani az embereknek, hogy a társadalom egészségesebb lehessen.
Czirok Olivér vagyok ! Tettre kész, lelkes fiatal, aki szeretné ha zöldebb lenne Magyarország!