
– EMBERI JOGI VERSENY KÖZÉPISKOLÁSOKNAK
2019-ben hatodik alkalommal rendezzük meg az Amnesty emberi jogi versenyét középiskolai diákoknak. A tavalyi évhez hasonlóan idén is 3 fős csapatok jelentkezését várjuk majd online regisztrációval.
Kiemelten figyelünk rá, hogy a 5 tantárgyra fókuszáló (irodalom, történelem, nyelvek, művészet, média) feladatsorok figyelembe vegyék a korosztály igényeit és érdeklődési körét, vagyis mind módszertanukban, mind tartalmukban igazodjanak a szórakoztató, nem formális tanulás elvárásaihoz.
A verseny három fordulóból áll.
Az első forduló során a diákoknak online, önkéntes képzőink által kidolgozott, változatos feladatsorokat kell megoldaniuk.
A második fordulóba bekerülő diákcsapatok egy kisvideót készítenek egy-egy számukra aktuális emberi jogi témában. A videó elkészítése előtt a csapatoknak lehetőségük lesz részt venni egy workshopon, melyen megtanulják a videókészítés alapjait. A csapatok által készített kisfilmeket a közösségi médián keresztül is népszerűsítjük, így a közönség szavazatainak is szerepe lesz abban, hogy mely csapatok jutnak be a döntőbe, ahol a csapatok többek között projektjeiket is bemutatják majd. A 2018-ban készült videók ezen a linken érhetők el.
A döntő az előző évek jól bevált gyakorlatán alapulva, a tavalyi résztvevő fiatalok visszajelzései alapján alakítva, egy élő disputa esemény lesz, melynek során a versenyző csapatok emberi jogi témákat vitatnak meg egymással meghívott szurkolóik és a neves szakértő zsűri jelenlétében. Itt dől majd el, hogy melyik csapat nyeri meg a fődíjat, amely idén egy amszterdami tanulmányút lesz a holland Amnestyhez. Minden döntőbe került csapat tárgyi ajándékban részesül, és meghívást kap az Amnesty nyári táborába.
Az Összpont versenyre 3 fős középiskolai csapatok nevezhetnek, legfeljebb 11. évfolyamos diákok, akik tanár(aik) mentorálását is igénybe vehetik. A versenyben való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni 2019. február 27-től lehet majd. Ennek részleteiért kövessétek Facebook oldalunkat.
Az Összpont verseny követi az emberi jogi eseményeket, naprakész és hiteles információkkal látja el az érdeklődő fiatalokat, érzékenyíti őket a világban megtapasztalható előítéletes, diszkriminatív, rasszista és gyűlölködő történések áldozatainak, következményeinek megértésére, teret ad a saját és mások jogaiért való kiállásra.
A versenyen való részvétel ingyenes, a fentebb említett regisztrációhoz kötött.
A verseny menetrendje
- 2019. február 27. – március 8. Regisztráció
- 2019. március 14-25. Első forduló: online űrlapok
- 2019. április 4-19. Második forduló: videók készítése, konzultációs lehetőségek
- 2019. április 22 – május 5. Szavazás a csapatok videóira (Hivatalos értesítés a döntőbe jutásról, valamint a disputa témáinak kihirdetése 2018. május 8-ig, az első és második forduló eredményeinek összesítését követően kerül sor.)
- 2019. május 15. Élő döntő





